Pogány magyarok: asszonyok, legények
Bort áldoztak neked szent fiatalság
Felén az első júniusi éjnek.

Én ott voltam e duhajok között
S a hold, amíg a messzeségbe néztem,
Hideg fényével beezüstözött.

Ily éjszakát nem sokat értem én meg!...
Ó áldott térség, vén tabáni fák,
Amelyek éjjel néha égig érnek.

Ti illatoztok emlék távolából,
Még akkor is, ha beköszönt a tél
S az ember fél kinézni ablakából!