Kozma László:Szent Erzsébet legendája
Titi 2004.02.24. 17:33
Virágok közt akkor egy völgybe értél Mely nem beszűkült: éppen hogy kitárult. Ezer kehelybe kéklő, csöndes ég fért S arany porzókon fényes napsugár gyúlt. Harmat hullott hófehér falakra S csengett, csengett egy kis templom harangja.
És elsimult, mint fűszálak a réten Sok haragom, gyötrő szenvedélyem. Vágyaimból nem maradt, csak ennyi: Virágillat vagy harangszó lenni. Sajgó szívvel a templomot kérdem: Mi a neved? S ő megcsillan szerényen.
Felszenteltek Erzsébet nevére Mert itt történt, hogy kenyeret osztott S piros rózsa hajlott, mint a vére Mert a kenyér a szívéből foszlott Mikor felelt a feddő kérdésre Mit rejtene, mit takar köténye.
Mert szétosztani számára tilos volt, Vagyonát az utolsót is adni. e felderült a téli táj, a hófolt És rózsákkal kezdett sugarazni Virággal, mely csak lélekből nyílhat S mindent betölt a friss kenyérillat.
Mert ez történt - sohasem gondolnád! Kenyér-illatot ontottak a rózsák És a bimbó, pirosló temérdek Meghasadó haja a enyémek. - Illatként szállt a harangszó a tára Zengett a völgy, Erzsébet csodája.
S akkor halkan fohászkodni kezdtem: - Kenyérillat, töltsed be a lelkem! Mint Erzsébet, úgy adhassak én is Mi átfut az emberek szívén is Felderíti elesettek sorsát, Akár kenyér-illattal a rózsák.
|